Meteo Hóinfó Bihar  Napi csapadék  VERTOP sipálya   Radar   Műholdkép    Webcam TÉRKÉP1   2 

A HONLAPOMRÓL     BIHARI TÚRAINFÓK        TÚRALEIRÁSOK      OLVASNIVALÓK      FOTÓK     LINKAJÁNLÓ 

ALPOK TÚRA 2007 (Gran Paradiso)

    2007. augusztusában egy négytagú csapat tagjaként jártam életemben elõször az Alpokban. A túra megtervezõje és kigondolója a szintén békéscsabai Sípos József és felesége, Klári volt, mindketten tapasztalt hegymászók. Mi ketten, Robi és jómagam a túra elõtti, otthoni „fõpróbán” húztunk elõször hágóvasat bakancsunkra (az is lehet hogy Robi már használta korábban, erre már nem emlékszem), ennek megfelelõen kellõ izgalommal néztem a túra elébe, hiszen rögtön négyezres csúcsokat vett célba túránk. Eddigi legmagasabb „hegyeim” a Kárpátok hegyláncolataihoz kötõdtek, így  jóval a 3000-es határ alatt voltak, a Tátrában a Gerlachfalvi-csúcsot másztam meg 2004-ben (ez a Kárpátok legnagyobb csúcsa), 2006-ban pedig a Moldoveanu 2544-es csúcsán jártam Erdély határvidékén.                                                                  túrafotók Gran Paradiso

Utazás Pont településre

Augusztus 11-én keltünk útra reggel 6 óra tájékán, hogy Ausztrián át az Olasz-Alpokba, az A7osta völgyébe érkezzünk. A borús, esõs idõ után az elsõ említésre való látnivaló a barátságosabb idõjárással fogadó Wörthi-tó környéke volt, majd az osztrák-olasz határ környéke volt igencsak tetszetõs. A Tarvisió-Velence (közel egy óra várakozás a fizetõ kapunál !!)-Padova-Verona (a Garda–tóra kis rálátással)-Brescia- Bergamo-Milánó útvonalon autópályán haladtunk, majd Torino elõtt az Aosta-völgy felé vezetõ útra tértünk re. Célunkat a Békéscsabától kb. 1400 km-re fekvõ Pont falucskát aznap már nem értük el, ezért - már az Alpok vidékén -egy minden igényt kielégítõ kempingben töltöttük az éjszakát. Másnap reggel, ragyogó idõben 8 óra fele indultunk tovább Courmayeur felé, a látványos, várromokkal, csinos kisvárosokkal és egyre szebb környezõ hegycsúcsokkal szegélyezett fõúton, azonban Villeneuve-nél letértünk egy csendes kis völgybe, Valsavarenche felé (útközben láttam meg a Mont Blance-t elõször), aminek végén a Pont nevezetû, kis település túránk kiindulópontja.


 Aznap a városnevek, az üzletek feliratai arra utaltak, hogy francia területen vagyunk… nem is csoda, hiszen az  Aosta-völgy vidéke, amely egyébként Olaszország legkisebb tartománya (3,2 ezer m2) 123 ezer lakossal, Európa egyik legkevésbé ismert területi autonómiája.
A festõi szépségû, hegyekkel övezett igaz alpesi vidéket észak felõl a svájci francia nyelvû kanton, Valais, nyugaton pedig a francia határvidék – a Mont Blanc, a Monte Rosa és a Gran Paradiso csúcsai, délen és keleten az olasz Piemont tartomány határolja. Olaszország egyik leggazdagabb tartományában vagyunk, ahol a francia is hivatalos nyelv (az olasz mellett). Fél 11-kor már Pont falucskában (telepen) voltunk, az érkezés elõtt néhány mormota játszadozott elõttünk az úton, ami már jelezte, hogy a Gran Paradiso Nemzeti Park környékén járunk (alapítva: 1922, védett állatai: zerge, mormota, hermelin, róka, királysas, keresztcsõrû pinty). A magas hegyek közötti völgyben meghúzódó kis telep 1950 méter körüli t.sz. feletti magasságon fekszik. Egy camping, hatalmas parkoló és egy üzlet ami említésre méltó a környezõ, lélegzet elállító hegyek látvány amellett (elõször itt szívtam valódi alpesi levegõt).  



Indulás a Vittorio Emanuelle házhoz

A kemping recepciójánál megnéztük a várható idõjárást, ami szerencsére biztató volt, ezért azonnal foglaltattunk helyet a fenti turistaházban.A tûzõ napsütésben gyors étkezés és túracucc-válogatás következett, eldöntve azt, mi is az amire szükség lesz a 2 naposra tervezett túra során. A terv ugyanis az, hogy hamarosan felsétálunk a 2735 méteren lévõ Vittorio Emanuelle házhoz, ott töltjük az éjszakát (aklimatizációs nap), és másnap korán indulunk a Gran Paradiso 4061-es csúcsára.

A csúcsról úgy hírlik, hogy ez a legkönnyebben megmászható 4000-es, ami jó hír nekem, kinek ilyesfajta tapasztalatai nincsenek…de kimondva, kimondatlanul is tudja mindenki, hogy  nem szabad félvállról venni a hegyet, mert ilyen magasságokban (is), a gleccseren bármi elõfordulhat. 1999-ben pl. "két cseh hegymászó fagyott meg, hat másik alpinistát pedig fagyásos sérülésekkel szállítottak kórházba, a  hegymászókat a Gran Paradiso csúcs közelében érte egy váratlan vihar. Egy hasadékban kerestek menedéket, de a nyáriasan öltözött cseh alpinisták hamar kihûltek a -18 fokos hidegben."-szólt egy korabeli hírügynökségi jelentés.
Persze a mai napig sokak számára életük elsõ négyezres csúcsa a Gran Paradiso, ahol bepillantást nyerhet az ember a gleccserek világában való túrázásba, és élesben használhatja a megfelelõ felszereléseket. A csúcsot, amely egyébként Olaszország legnagyobb hegycsúcsa, amelyikkel más országokkal nem kényszerül osztozni, 1860.09.04-én mászták meg elõször.

Visszatérve a mi túránkra, egy nagy hátizsákkal (benne a szükséges élelmiszer + ruha + a hegymászó-felszerelés is ott volt) elindultunk a turistajelzésen elõször a patak partján, majd erdõs részen felfelé. 
Az út szerpentinezve haladt felfelé és az erdõs részt magunk mögé hagyva a környezõ hegyekben, illetve a kiindulási völgyünket csodálhattuk felülrõl. 
Gyakorlatilag minimális szusszanásnyi szüneteket tartva 2 és fél óra múlva a Vittorio Emanuela háznál voltam, 2735 méteren (a távolság 8 kilométer lehet). A ház elõtti padokon megpihenve a szállás után néztünk, mi a hangárszerû új, azaz Vittorio Emanuella II-házban, fenn a Lagerplatzon (közös fekhelysoron) kaptunk helyet: azaz az alacsony  plafonú, fenti tömegszálláson, ami egész civilizált volt az erdélyi menedékházakkal összehasonlítva.  A régi turistaház (I-es jelzéssel) a közelben található). A II- menedékházban jó konyha, vendéglõ és a lenti szobákban még kényelmesebb helyek várják a turistákat, amibõl persze volt bõven…valószínûleg majd kétszáz turistatársunk volt a 2 házban.

A menedékház mellett lévõ tó partján megebédeltünk, néhány olasz és német csoport ott gyakorolta be a hegymászás fortélyait mellettünk. A feszültséget levezetendõ (mi lesz itt holnap a gleccseren?.. csak  Józsiék nyugodtsága enyhítette a kétségeimet) elindulunk ismerkedni a tereppel és a csúcs irányába haladva nagy sziklákon ugrálva, a gleccservölgyön felfelé 3000 méterig jutottunk, ahonnan szép rálátás nyílt a gleccsermezõre és szemügyre vehettük a másnapi útvonalunkat.

A házhoz visszaérve megvacsoráztunk, összepakoltunk a másnapi nagy túrára és a lager-szálláson nyugovóra tértünk azzal, hogy másnap korán fél 5 fele ébredezünk és indulunk…


Fel a  Gran Paradiso-ra

Másnap úgy esett, hogy tömegszállásunk néhány lakója már félnégykor ébredezni kezdett (szerintem elõre megfontolt szándékkal) és a kellemesen recsegõs padlón és az egyetlen villanykapcsolóval ellátott tetõtérben így gyakorlatilag mindenki egyszeriben felébredt…. Gyorsan elhatároztuk, hogy mi is útra kelünk….gyors beöltözés, valami reggelizési imitáció (ilyenkor 4 óra fele nem nagyon van étvágyam) és indulás a túrára.
Azon az úton indulunk el, negyed 5-kor, amin tegnap már becserkésztük a túraútvonal elejét, de most sötét volt és az „ösvényt” sem nagyon lehetett látni. Mivel valóságos népmozgalom bontakozott ki elõttünk és kisvártatva utánunk is, nem volt gond a tájékozodással: kis világító pontokként jelezték az útirányt a már korábban elindult csoportok…és egy óra multán visszatekintve a ház felé újabb világító libasorok indultak folyamatosan. A turistautat késõbb mégis elveszítve egy kis vízfolyásban magas sziklák között haladtunk. Az biztos, hogy nem a „hivatalos” útvonal, de számtalan ösvény vezet erre…valószínûleg mind jó irányba visz könnyebb vagy nehezebb útvonalon.


2 óra telt el, mikor már hajnali, kezdõdõ világosságban értünk el ahhoz a helyhez, ahol már illett beöltözni a  felszerelésbe, mert elõttünk a gleccser havas lába nyújtózkodott és hamarosan helylenként meredeken kellett felfelé menni. Elkezdõdött a 3 órás csúcstúra. Elõttünk  már számos csoport, akik nyomai mutatják merre is halad majd az út…keveset fényképezünk, hegyárnyékban vagyunk, hideg van, a kötélbiztosítás révén egymáshoz kötve nem nagyon lehet a fotózás miatt leállni.... Gleccserszakadékokat, nyiladékokat nem látni sehol, de tudjuk, ez csak látszat a felszínen, szükséges a kötélbiztosítás. A sorban én vagyok az utolsó, a többiek gyors tempót diktálnak, egyre sûrûbben kell pihenõt kérni, van mit javítani az erõnléten….távolról nem látszott ilyen meredeknek a terep, no meg csak  négyezer méter felé közeledünk.  Végül is 9.37-kor felértünk a csúcs közelébe egy keskeny szikla gerincre, a turistaforgalom óriási, a mellettünk lévõ szakadék óriási, óvatosan kell mozogni a „csúcs-forgalom”-ban

 Magát a csúcsot, a Madonnát szobrocskával, nem lehet egyszerûen odasétálva elérni, oda sziklamászó felszerelés szükséges, így ha nem is 4061 méteren hanem kissé lejjebb, de örömmel konstatáljuk a sikeres csúcstámadást.


 Lefelé másképp viselkedik a hágóvas, ezt meg kellett szokni, de most már könnyed gyaloglással térünk vissza a turistaházba ¾ 2 fele.. Hamarosan újabb kaland vár ránk, a vágy titokzatos tárgya a Matterhorn környéke, immáron Svájcban. Fotók

                                                                                                                                                                                                                                                                       Perei Árpád